A Romániában beszedett autóregisztrációs illeték ellentmond az Uniós jogoknak


Az tény, hogy Románia megsértette az uniós jogszabályokat azzal, hogy még 2012-ben bevezette az autóregisztrációs illetéket. Ezt a döntést az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága hozta meg. Ezért az történt, hogy újabb 15 ezer autóval rendelkező ember perelheti vissza a román államtól az illetéket. melyet a Románia akkor fizettetett meg a tulajdonosokkal, amikor a külföldről behozott járművet törzskönyveztettek.


A 2011-es verzióról is megállapította már az EU, hogy jogszabály ellenes, ezért nagyon gyorsan jöttek az olyan törvények, mellyel visszafizettetik a román állam által bekért pénzeket, hiszen használt autót vámmentesen lehet bevinni az ország területére 2007 óta nyugatról. Ezt Románia a regisztrációs adóval igyekezett megakadályozni. Ezért kellett az Uniónak közbelépnie, mert szerintük ezek a szabályok sértették az Európai Unió álláspontját az üggyel kapcsolatban.

Ennek ellenére Románia majd igyekszik megoldani a problémát különféle intézkedésekkel, így kikerülve az újabb szankciókat, melyek rájuk várnak. Kövessen minket, hogy a lehető leggyorsabban értesüljön a fejleményekről és ezáltal egészen friss információkat zsebeljen be a gépjármű hírekkel kapcsolatban.

Copyright 2018.