Kizárások a biztosítások esetében


A biztosítási szerződéseknek minden esetben meg kell fogalmazniuk a szerződő feleket, a feltételeket, a kötelességeket, jogokat, és a kizárásokat. A szerződésben a kizárások a biztosítások esetében az egyik leglényegesebb dolgok, melyeket még a szerződés megkötése előtt meg kell mindenkinek ismernie.


A fent említett adatokon, kötelességeken, és jogokon kívül a biztosítási szerződések minden esetben meghatározzák, és rögzítik is a kockázati köröket. Ezek a körök gyakorlatilag azok az események melyek bekövetkezésekor keletkező károkra fedezetet nyújt a biztosító. Itt kell megjegyezni, hogy amíg a szerződések nem voltak a jelenlegi formában rengeteg jogi vita alakult ki a biztosító társaságok, és az ügyfelek között. Az egyértelműség, és az utólagos viták elkerülése érdekében egy ideje a szerződési feltételekben felsorolják azokat az eseményeket, amelyekre nem terjed ki a biztosítási kockázat köre. Ezeket a kizárt eseményeket, helyszíneket hívja a szaknyelv kizárásoknak.

Minden szerződés megkötése előtt lényeges, hogy a feltételek, és a díjszabások mellett a kizárásokat is megismerje. Amennyiben mindent alaposan átnézet, és megismert akkor a rengeteg ajánlat közül válassza ki a legjobb díjjal rendelkezőt a biztosítás kalkulátor segítségével. A rendszer pillanatok alatt megmutatja az összes ajánlatot összehasonlítva azokat szolgáltatások, és díjszabások alapján. Így ezzel a lehetőséggel biztosan ki tudja választani a legjobbat.

Copyright 2018.