Hamarosan nem lesz szükség vezetői engedélyre?


Az Egyesült Királyságban négy kijelölt közúti területén, idén, vezető nélküli járművek tesztelése indul. David Willetts (Britt tudományügyi miniszter) szerint ennek a technológiának hatalmas társadalmi következményei lesznek. Ami azt jelenti, hogy elhárulnak az akadályok a fogyatékkal élő, vagy a fiatalok előtt a járművezetés terén, és az idősebb lelassult reakcióidejű embereknek sem lesz probléma volán mögé ülniük.

Új autó 2 millió forint alatt! Mik a lehetőségek?


Nagyon sok ember áll szándékában gépkocsit vásárolni, csak sajnos nagyon sokba kerül egy új gépjármű a magyar fizetésekhez képest. Mégis sokan szeretnének ilyen közlekedési eszközt, ugyanis meggyorsítja a munkába való menetelt és a családdal vagy egyéb más útra is el lehet menni kocsival, ami a gyors utazás fontos kelléke manapság. A piacot pásztázva úgy tűnik, létezik új autó 2 millió forint alatt!

Rengeteg tényező okozhatja az autósok figyelmetlenségét, mint például az ultramodern technikai felszerelések


Azzal mindenki tisztában van, hogy rendkívül gyorsan fejlődik a mai technika. Ez a folyamatos fejlődés rengeteg biztonságot tud nyújtani az autók terén is. Az utazás közbeni biztonságot nagyrészt modern technika szolgáltatja már. Viszont ennek az árnyoldala, hogy az utastérben felhalmozódnak az elektronikai eszközök, amik elvonhatják a vezető figyelmét a lényeges dolgokról. Ezek miatt történhetnek súlyos balesetek is.

A Romániában beszedett autóregisztrációs illeték ellentmond az Uniós jogoknak


Az tény, hogy Románia megsértette az uniós jogszabályokat azzal, hogy még 2012-ben bevezette az autóregisztrációs illetéket. Ezt a döntést az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága hozta meg. Ezért az történt, hogy újabb 15 ezer autóval rendelkező ember perelheti vissza a román államtól az illetéket. melyet a Románia akkor fizettetett meg a tulajdonosokkal, amikor a külföldről behozott járművet törzskönyveztettek.

Akár harminc ezer forinttal is többe kerülhet egy jogosítvány, mint eddig


Az idei évben akár harminc ezer forinttal is többe kerülhet egy jogosítvány, mint eddig, ugyanis már nem csak a kötelező 30 óra van előírva, hanem a minimális levezetendő úttáv, amely legalább 580 km kell, hogy legyen. Ezek szükségesek egy B kategóriás jogsi megszerzése esetén. Az egyik neves autósiskola már elvégezte a szükséges számításokat, hogy ezek a feltételek mennyivel drágíthatják meg a jogosítvány megszerzésének költségeit, ők 30.000 forintra teszik a kiadások megnövekedését.

Copyright 2018.